Subscribe

3 önzetlen segitség

Talán te is láttad 2001-ben a mozikban (vagy azóta DVD-n) A jövő kezdete (Play it forward) című filmet. A történet szerint egy Las Vegas-i iskolában azt a feladatot kapják a gyerekek új tanáruktól, hogy álljanak elő valamivel, ami tényleg jó értelemben véve lenne képes megváltoztatni a világot.

A tizenegy éves Trevor az “add tovább” koncepciójával rukkol elő. Az elképzelés szerint, ha ő tesz három emberrel valami jót, és aztán ez a három ember ugyanígy tesz majd másik három emberrel, egy idő után a Föld egész lakosságához el kell, hogy jusson a jótettek egyike.

Tanára lát fantáziát a dologban, s arra biztatja a fiút, hogy próbálja ki a teóriát a gyakorlatban is. Trevor tehát munkához lát. A jótettek sorát azzal indítja, hogy befogadja házukba a hajléktalan Jerry-t, amíg az képes lesz újra lábra állni és gondoskodni önmagáról. A folyamat elindul, az “add tovább” pedig lassacskán valódi mozgalommá növi ki magát. Egy este aztán egy Los Angeles-i riporter autója lerobban az út szélén, mire egy tehetős férfi csak úgy, minden magyarázat nélkül odadobja neki Jaguárjának a kulcsait. Az ifjú újságíró nem tudja mire vélni a túlzottan nagylelkű gesztust, s elhatározza, hogy kideríti, honnan is indult el ez az önzetlenségi hullám. A nyomok pedig Trevor iskolájába vezetnek …

Az ötlet tehát mindössze annyi, hogy mindenki segít három embernek valami nagyon nehéz dologban, melyet egymaga képtelen segítség nélkül megoldani.

Forrás Sarkadi Kriszta

Mi lenne, ha holnap elkezdenénk?

2 Responses to “3 önzetlen segitség”

  1. Sarkadi Kriszta

    Szia Ildi,

    köszönöm, hogy közzétetted! Már amikor annak idején először láttam a filmet, akkor is megfogalmazódott bennem, hogy ténylegesen bele kellene vágni, nem csak a filmet nézve örülni, hogy ez milyen jó ötlet.

    Most az jut eszembe, hogy akár ez is lehetne egy külön blog témája - mindenki megoszthatná, hogy ő mit tett (vagy kapott), hátha egyszer tényleg körbeér, és magamra ismerek valamelyik hozzászólásban.

    Szeretettel,

    Kriszta

  2. admin

    Helo,
    Azt hiszem nagyon jó ötlet lenne, ténylegesen elindítani a három jó tett dolgot, de talán én nem külön blogot indítanék neki, hanem igyekezném összekapcsolni valahogyan azokat a blogosokat akik beszállnának ebbe… lehetne mindenkinél ez egy kategória és valahogyan linkelni. Én szívesen részt vennék valami ilyesmiben. Mit gondolsz?

Leave a Reply