Subscribe

Böjtölök 8.

A reggel fözicskézéssel töltöttem, mert megyek a húgomékhoz a hétvégére, akik főzött kaján élnek, én meg most azt inkább nem ennék. De már megint ugyan az. Újra és Újra ugyan azt gyártom. Ami egyszer bejött. Kicsit alakitgatok rajta, de túlzás lenne azt állítani, hogy kreatív vagyok. Pontosan ugyan úgy néz ki az a kb 4 féle kaja amit gyártani tudok.

Ez így uncsi.

Az ízek OKk, de kell legyen lehetőség arra, hogy mást is egyek, anélkül, hogy aszaló gépet és minden féle más gépet vennék.

Azon tűnődtem, hogy mikor is kezdem el ezt az egészet. Vajon van, már két hete? Február 22-én. Két hete. Azért kíváncsi lennék, hogy kilókban megjelenik-e. 

***

Érdekesen alakultak a dolgok. Szombat estig minden rendben is ment. Szombaton voltam először edzeni két hét után, mivel ismét meg voltam fázva, már harmadszor hat hét alatt és úgy gondoltam nem fog ártani, hogy egy kicsit ’lazítok’ ezen a  téren is.

Mozi után még bele beszélgettük magunkat az éjszakába. Borozgattunk, beszélgettünk, majd egy idő után kezdtem érezni, hogy szédülök, úgy hogy megettem egy kiflit. Azt hittem a bor szállt a fejembe. De másnap rájöttem, hogy valami más gáz van. Bár még most sem tudom pontosan micsoda. Tök szarul éreztem magam egész nap. Csak aludni vágytam.

Reggelire rántottát kívántam enni rozskenyérrel. Nagyon jól estek a régi ízek, viszont a nap többi részében nem igen tudtam enni. Este meg eszegettem a maradék iráni narancs levest és a korábbna készített répás, céklás cuccot és az új szerzeményemet, ami az édes golyók alapján készült kókusz tejjel spékelve. Finom volt.

Találni szeretnék valami új kaját, mert ezeket nagyon unom. Biztos kell legyen ennek a makro-biotikus étkezésnek valami leírása, pl, hogy hogyan lehet szénhidrátot enni. Na, majd utána nézek. A másik kérdésem meg az lenne, hogy egy ’rohanó’ életmódú ember, hogyan tud egészségesen étkezni, főleg nyersből … írni kéne Gittának.

Leave a Reply