Böjtölök 7.
Herótom van a földimogyorótól.
Azt hiszem, fel kell találnom a dolgozónők nyersétkezésének trükkjeit.
Szinte ugyan azt eszem napok óta, és ha éppen már nem bírom megenni, akkor megspékelem a ’régi’ kajákkal, mert mást nem ismerek.
Tegnap, mint írtam, a reggeli ’leveske’ és szűáritótt gyümölcs golyók után, napközben egész nap nyers és szárított gyümölcsön éltem, földimogyoróval spékelve. Este, persze, mire haza mentem, vágytam valami ’tartalmasabb’-ra, így, salátát ettem földimogyoróval. Ettem volna, mert a földimogyoróra már rá se igen bírtam nézni… na de akkor mi legyen a saláta mellé? Találtam: humuszt, majonézt, és még egy szelet cipőtalp keménységűre száradt rizslapot. Ezek lettek. És egy pohár bor. Bor rosszabb volt mint a kaja… bár a saláta egész jó ízűre sikeredett – a nyers saláta variációk tengerében! – mert szezámolajat tettem bele és annak kellemesen erős zamata egészen megváltoztatta a saláta ’semmilyen’ ízét.
Segítség! Süllyedek!
Délután felkészültebben indultam útnak, de mivel elég rendesen ettem délelőtt mire haza értem este, nem farkasokkal kellett hadakoznom. De még így is be kell látnom, hogy az esték a gyenge pontjaim. Egy kicsit úgy tűnik mintha akkor engednék ki, az egész nap feszültségét akkor akarnám lerázni vagy inkább leenni egy-szuszra. Lehet csak nyers kaját ettem – nem is igaz, megettem a maradék humuszt is – és nem nagy mennyiséget, ahogyan ettem azt egy gyorsevő-világbajnok is megirigyelhette volna.
Ez van.
