„Sokan úgy megyünk a sírba,
hogy még nem játszottuk el a dalt,
amely bennünk zeng.”
Szenvedéllyel Élni
Az emberek egy része nagy terveket sző jövőjéről és arról, hogy kivé, vagy milyenné akar válni, célokat tűz ki, de gyakran keveset tesz azért, hogy ezek megvalósuljanak. A létrehozásig kevesen jutnak el.
Vannak, akik már sok mindent elértek életükben, mégis belül üresnek érzik magukat, napjaikat pedig tartalmatlannak. Mintha egy rejtett forrás bugyogna bennük valahol, amely nem talál kitörési utat magának.
Me-Coaching (ahogy én csinálom)
Mivel a Coaching mellett HR tanácsadóként dolgozom, így szinte kézenfekvő, hogy a klienseim karrier terveivel szíven foglakozom – egy kis csavarral persze. Az eddigi tapasztalatok alapján a karriertervezésnek egy olyan útját járjuk be klienseimmel, amely arra derít fényt, hogy hogyan lehet egy kreatív ötletből egy olyan várat építeni, amely kiállja az idők vasfogát. A kliensek gyakran azzal keresnek meg, hogy nem tudják, hogy mivel foglalkozzanak; vagy unják, amit csinálnak, és nem tudják, mihez kezdjenek; vagy már van egy kibontakozóban lévő ötlet, de nem tudják, hogy hogyan valósítsák meg az.
Mivel sokat kalandoztam a különböző szakmák és munkahelyek között, magam is, valamint sikerült egy kreatív és mindenben kielégítő karriert (karriereket) létrehoznom önmagam számára, amely magába foglalja mindazt, amiben jó vagyok és érdekel - úgy érzem mások számára is tartalmas támogatást tudok nyújtani a ’Mit akarok én tényleg csinálni?’ kérdés praktikus megválaszolásában.
Coachként abban támogatom kliensimet, hogy megtalálják saját önkifejezési eszközeiket, azért hogy tartalmasabb és kreatívabb életvitelre tehessenek szert. Mindemellett a kreativitás, mint életviteli formát közelítjük meg a coaching során.
Az egyik korábbi kliensem ezt írja - „…Egy pár alkalommal megvendégeltem Ildikót, mert számomra a főzés, a vendéglátás az a dolog, amit ha bármikor rossz kedvem van, csinálok. Ez az a tevékenység, amely által a leginkább ki tudom fejezni önmagam a világ felé. Elsősorban közösen feltártuk a lehetőségeimet. Játékosan ötletezgettünk, arról, hogy hogyan lehetne a főzést hivatásommá tenni. Aztán jöttek a kifogások. Amiben Ildikó a legtöbbet segített, az a céljaim letisztulása, arra való rávezetés, hogy merre menjek tovább, melyik az az út, amely számomra már kirajzolódott, csak még nem voltam képes lépéseket tenni a megvalósítás felé. Ebben a konkrét cselekvésben segítettek legtöbbet a beszélgetéseink. Ildikónál nincs apelláta!
Mindig saját céljaként tekintett az enyémre, és úgy vezetgetett és vezet ma is, hogy már biztos vagyok benne, hogy az önkifejezés felé a legmegfelelőbb úton járok. Ildikó minden, közösen kitűzött határidőre figyel, számon kér, és ha kell, őszinte nyílt visszajelzést ad az elvégzett vagy el nem végzett feladataimmal kapcsolatban. Minden lépést egy következő kell kövessen ahhoz, hogy létrejöjjön az, amit szeretnék. Ő pedig figyel, hogy hű maradhassak az álmomhoz és önmagamhoz …”
link a honlapomra